Liló
Liló
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Receptek
 
Tanulmányaim
 
Dolgozataok
 
Lilla esszéi
 
Kati írásai
 
Lilla versei
 
Töri
Töri : Töri tételek

Töri tételek

Liló  2007.05.18. 12:44

-

II. témakör

1. tétel

Görög városállamok: Athén, Spárta a VI. században

Államformájuk demokrácia. A görög törzsek az ie. 2. évezred elejétől vándoroltak a Balkán déli részére. Helléneknek nevezték magukat, földjüket pedig Hellásznak. A hellén törzsek -iónok, dórok vándorlása kr.e. 9. század végére befejeződött, és számos poliszt /városállam / hoztak létre. A balkáni Görögország három részre tagolható. Észak - Görögországban, Thesszáliában található az istenek lakhelye Olümposz is. Közép - Görögország hegyes vidékein fekszik Attika - félszigete, az iónok alapította Athén városával. Kezdetben örökletes királyság volt, majd ezt váltotta fel az arisztokratikus köztársaság. Az állam élén kilenc arkhón állt. Ők irányították az állam gazdasági, katonai, politikai és vallási életét, ill. intézték az igazságszolgáltatást. A testület tagjai csak arisztokraták lehettek. Az arkhónok mellett működő tanácsot, az areioszpagoszt a hivatalukból leköszönő arkhónokból évente választották. Az areioszpagosz az Árész-dombon ülésezett. A 9 arkhón mellett jelentős szerepet játszott a 10 sztratégosz / athéni hadsereg élén álló hadvezér /. Az 1. sztratégosz Periklész volt, aki 15 éven keresztül töltötte be ezt a tisztséget. Az ő idején élte az athéni állam virágkorát. Az kr.e. 8. sz-ban fellendült a gazdaság. A parasztság bekapcsolódott a kereskedelembe, de sokan közülük eladósodtak, így kialakult az adósrabszolgaság. A parasztság szövetségese a gazdaságilag megerősödött iparos és kereskedő réteg lett. Ők alkották a köznépet, a démoszt. Soraikból kerültek ki a nehézfegyverzetű gyalogosok, a hopliták. Drakón kr.e. 621-ben írásba foglalta a törvényeket. A polgárokat ingatlanvagyonuk alapján vagyoni osztályokba sorolta. Szolón i.e. 594-ben eltörölte az adósrabszolgaságot és az adósságokat, a lakosságot pedig 4 vagyoni osztályba sorolta, és megnövelte a népgyűlés hatáskörét. Létrehozta a 6000 tagú, évente sorshúzással kiválasztott esküdtszék / heliaia /-t, akik a legfőbb bírákjogkörét képezték. Kr.e. 561-560-ban Peiszisztratosz magához ragadta a hatalmat és egyeduralmat alakított ki / türannisz /. Az utolsó türannoszt / a türannisz élén álló zsarnokot / kr.e. 510-ben elűzték. Az athéni demokráciát Kleiszthenész reformjai alakították ki, az országot 10 kerületre /phülé/-re osztotta minden phülé 3 részből / trittüsz / állt: az egyik a városban volt, a másik a tengerparton, a harmadik a szárazföld belsejében. Minden phülé 50-50, sorshúzással kiválasztott tagot küldött az ötszázak tanácsába, a buléba. A bulé jogköre: végrehajtotta a népgyűlés határozatait; ellenőrizte a tisztségviselőket; előkészítette a törvényeket; ügyelt Athén rendjére, ellátására. Az athéni társadalmat ekkor szabadok és rabszolgák alkották. Voltak teljes jogú szabadok, és polgárjoggal nem rendelkező idegenek, a metoikoszok. A nők szintén nem rendelkeztek polgárjoggal. A rabszolgák pedig teljesen jogfosztottak és kiszolgáltatottak voltak. Dél - Görögország elsősorban a Peloponnészoszi - félszigetet jelenti, itt található a dórok alapította Spárta, több jelentős kikötővel. A szigetek összekötő szerepet töltöttek be az anyaország és Kis - Ázsia között. A kereskedelem tehát jól megoldható, és szükség is van ráa folyók csekély száma miatt. Teljes jogú polgárok csak a spártaiak lehettek, legfőbb feladatuk a katonáskodás, az uralom fenntartása volt. A leigázott őslakosok, a helóták / a spártaiak velük műveltették földjeiket/. Az ipari munkát a körülfekvő hegyeken lakók, a perioikoszok végezték. A gyermekekkel születésüktől fogva az állam rendelkezett. Ha a vének tanácsa valamelyiküket nem találta elég életerősnek, kitették a Taigetoszra, hogy ott pusztuljon el; ha életképesnek találta, visszaadta az anyának. 7 éves korban azonban elválasztották a családjától, és közösségi házakba kerültek. Spártában az állam élén két király állt. Lükorgosz spártai király korlátozta a királyi hatalmat. A tényleges hatalmat az ephorosz gyakorolta, számuk: 5 fő, a népgyűlés választotta őket, feladatuk: a fiatalok nevelése, szerződések kötése, ellenőrizték a hadvezéreket, felelősségre vonhattak tisztségviselőket, stb., működésüket meghatározta a gerúszia akarata /vének tanácsa/. A gerúszia 28, a 60. életévüket betöltött vénből, és a két királyból állt. A két városállam hegemóniáért folytatott harcából, a peloponnészoszi háborúból / kr.e. 431-404 / Spárta került ki győztesen. Archaikus kor (Kr.e. VIII - VI. Század) A görög gyarmatosításnak nevezett vándormozgalom lezajlásának, és az ezt követő társadalmi változásoknak, mindenekelőtt a démosz kialakulásának kora. A poliszok többségének politikai életét a démosz és az arisztokrácia küzdelme jellemezte. A korszak végére Athénban kialakult a demokrácia. A demokratikus államforma nem athéni jelenség, más görög városállamokra jellemző. Klasszikus kor: (Kr.e. V - VI. század ). A görög - perzsa háborúkkal kezdődő mozgalmas korszakban virágzott az athéni demokrácia, megjelent a poliszokban a nagyarányú rabszolgatartás és lezajlott a két vezető polisz, Athén - Spárta, valamint szövetségi rendszereink testvérháborúja, a Peloponnészoszi háború.

 
Óra
 
Naptár
2023. Augusztus
HKSCPSV
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Hasznosak
 
Megfogott...
 
Kedvencek
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77