Lefekszem, egyedül

A címet még tegnap este gondoltam ki. Miután lefeküdtem fáradt testel. És arra a kérdésre gondoltam, amit az udvarlóm tett föl nekem msn-en, előtte pár perccel. Egyedül fekszel le? Hát igen, kivételes helyzetben, most egy franciaágyat bérlek egyedül. Az ára? Hát nincs magánélet, nincs saját kis kuckó, nem én döntöm el, mikor fekszem le, és mikor kelek föl...

Így ma is jó korán kelhettem, aztán, már nem volt kedvem aludni. Suliba is elindultam, kerek egy órával előbb. A hév meg természetesen, mint ahogy illik, nem jött. Egy fél órával előbb értem be. Papírokat intéztem, elsírtam életem apró mozzanatait a büfésnek, ő meg hallgatott. Beszéltem a barátnőmmel is, de itt van a hoppá, mert el mentünk volna csavarogni Gödöllőre délután. De mikor ezt közöltem a kedvesemmel, eléggé rossz kedve lett. Minek utána, én elkezdtem izgulni érte. Aztán gondoltam egyet, otthagytam csapot-papot és rohantam hozzá, hogy megelőzzem a bajt. Mondanom sem kell, nem volt mit megelőzni. Így aztán eltöltöttünk egy kellemes délutánt. Hogy ő élvezett e engem nem tudom, mivel nem állt föl (elnézést az obszcén kifejezésért). Én viszont annál jobban élveztem, nem is nagyon akartam fölállni én se. Pozíciókat változtattunk, de a térköz maradt. Meg a tér és a környezet is. De hát ami jó, az se tarthat örökké. Főleg, ha kedvesünk elmélkedik, és énekel, mindeközben.

A múltról, a jelenről és mindezek kapcsolatáról. Csak azt felejtem ki mindig, hogy 10 éves koromtól 20 éves koromig is volt nekem, egy igen aktív életem. Amikor nem fizikai, hanem lelki síkon mozogtam. Erről beszámoltam már az előző bejegyzésembe is, fejlődtem. Nem volt egyszerű, mert semmilyen fejlődés nem az, de azt hiszem a megállapításom jogos, ha azt mondom, ennyit más ember nem fejlődik, még talán egész élete alatt sem. Remélem, emiatt nem vonnak majd rám, egoista jelzőt.

A múltból kiléptem, lettem, aki lettem. Megismerkedtem Buddhával, aki elmondta nekem, hogy, amire a múltból emlékszem nem hülyeség, hanem valóság. Hihetetlennek tűnő, mégis megtörtént dolgok. Ami játéknak indult, mégis nagyot lendített a lelki fejlődésemen. És azt is megértettem, habár nem élhetek a múltban, a gyökereim mégis ott vannak, és nem áshatom el őket, nem tehetek úgy, mintha nem is lennének. Föl kell, el kell ismernem őket, és hasznosítanom a további létem folyamán.

A keleti filozófia, vallás részemmé vált. Bár vallástalan vagyok, mégis ha muszáj lenne a Taoizmust választanám. Tudják, Jing és Jang, ahol nincs jó rossz nélkül. Kár hogy nem tudom ide beszúrni azt a jelet, mert nincs honnan beszúrnom. De nem is számít, aki meg akar érteni, abban már ott van a jel.

A vége még is csak egy, én azt hiszem, már sosem leszek egyedül. Mert mindig ott van mellettem vagy egy Buddha, vagy egy Jing, egy Jang lelki síkon persze, vagy bárki más, aki hiszi amit én, egy puszta lélek, egy megfoghatatlan, nem fizikai test. De ezt sajnos, pár szóban nem lehet elmondani. Aki nem hiszi, nem fogja megérteni nem fogja elfogadni.

A felfogás ehhez kevés, alapkő de nem elég. Megértés kell, aztán elfogadás. Hogy tudni vágyjon az ember. Én se vagyok ehhez még elég, de már sejtem, már majdnem érzem, hogy nem hiába való a hitem.

Így gondolom, bár lehet tévedek, de ha tévedek, akkor elég nagyot ahhoz, hogy azt mondjam megérte, mert ebből a hibából lehet tanulni.